- Távolság: 20,5 km
- Időtartam: 09:31 óra
- Szintemelkedés: 786 m
- Szintcsökkenés: 786 m
- Legnagyobb magasság: 938 m tszf.
- Legkisebb magasság: 250 m tszf.
Legutóbb zord, hideg időben, Királyrétről vágtunk neki a Csóványosi kilátónak. Ezúttal más irányból szerettük volna meghódítani a hegyet egy tavaszi napon. A cél nem csupán a csúcs elérése volt, hanem az is, hogy útközben további látványos helyeket is felfedezzünk.
A hegység természeti értékeinek megőrzése és gondozása céljából már 1978-ban létrehozták a Börzsönyi Tájvédelmi Körzetet, amit húsz évvel később a Duna-Ipoly Nemzeti Park vett át.
NEVEZETESSÉGEK, LÁTNIVALÓK
- Sas-út: A Börzsöny egyik leglátványosabb, gerinc jellegű túraútvonala, amely meredek szakaszokkal és fantasztikus panorámát ígérő pontokkal van teletűzdelve. Nevéhez méltón a hegycsoport vulkáni kúpjain vezet keresztül, igazi erőt próbáló, mégis felejthetetlen élményt kínáló útszakasz.
- Godó-szikla: Ez a hely a főgerinc egyik kiemelkedő pontja, ahonnan a hegység kalderájának peremét alkotó vonulat is jól kivehető.
- Miklós-tető: A 724 méter magas Miklós-tető csúcsa a Magas-Börzsöny egyik legszebb kilátópontját rejti. Különlegességét az adja, hogy a hegység központi vulkáni katlanjára és a vadregényes, nyugati peremhegyekre is rálátást enged.
- Magos-fa: A Börzsöny második legmagasabb csúcsa (916 méter), melyet régen Tátralátó néven is emlegettek, mivel tiszta időben látszik innen a Tátra vonulata. A sűrű, erdős csúcson egy vaskori sáncvár maradványai is megtalálhatók, bizonyítva a hely ősi jelentőségét.
- Csóványosi kilátó: A Börzsöny legmagasabb pontján (938 m) álló építmény, amelyből csodálatos körpanoráma nyílik a hegység tájaira.
- Sasfészek-bérc: A Csóványos irányába vezető gerincút egyik bérce, amelyről leereszkedve az egykori jégkár pusztításának nyomai is feltűnnek. Ez a szakasz igazi vadregényes táj.
- Nagy-Mána: 707 méter magas, bérc jellegű terület, a Börzsöny nyugati részének egyik leglenyűgözőbb kilátópontja, ahonnan páratlan hegyvidéki panoráma tárul elénk.
- Kemencei-Nagy-völgy: Ezen keresztül zárulnak gyakran a túrák, a Kemence-patak által formált terület. Ebben a völgyben vezet a Királyházára vezető aszfaltozott út.
ÖSSZEFOGLALÓ
A Csóványos 938 méteres magasságával nem csupán a Börzsöny legmagasabb pontja, de maga a természeti csoda. A csúcsot koronázó kilátóból lélegzetelállító, tiszta panoráma rajzolódik ki: a végtelen, erdő borította hegytengert átszelő festői bérceket a távolban a Dunakanyar csillogó szalagja keretezi a távolban.
Haladásunk során nemcsak a fő látvány ejt rabul, hanem a hegyoldalakon rejlő kilátópontok is. Ezek a stratégiai pihenőhelyek szinte megálljt parancsolnak arra ösztönözve minket, hogy különböző perspektívákból, rétegről rétegre szívjuk magunkba a tájat.
A Csóványos meghódítása számos útvonalon lehetséges, és mindegyik más-más nehézséget tartogat. A Börzsöny minden irányból izgalmas kihívást jelent, ezért a megfelelő felkészülés elengedhetetlen: a kényelmes, stabil túrabakancs, a víz és az élelem alapfelszerelés.
Mi ez alkalommal Kemencéről indultunk, először a Z jelzést, majd a híres Sas-út nyomvonalát követve. Mivel a páratlanul látványos és egyedi Csarna-völgy kincseit korábban már felfedeztük, azt a szakaszt ezúttal kihagytuk – ám ha még nem jártál ott, feltétlenül építsd be a túratervedbe!
Hosszú, kimerítő túrát terveztünk, ezért a váratlan meglepetések elkerülésére már korán, hajnali fél hétkor talpon voltunk. Sajnos az éjszakai eső nem sok jóval kecsegtetett: sáros, dagonyás terepre készültünk, amit a meteorológiai előrejelzések sem cáfoltak.
Ennek megfelelően szereltük fel magunkat: a vízhatlan túrabakancs, az esőköpeny és a túrabotok is nélkülözhetetlen részei lettek a felszerelésünknek. Felkészültünk a hegy extrém kihívásaira.
A kalandot a Kemencei Ifjúsági Tábornál (a Nagyvölgy utca végénél) kezdtük, ahol sikerült ideális parkolóhelyet találni (GPS 47.9978867, 18.9037544) közvetlenül a Z jelzésű turistaútvonal mellett.
Kemence az Ipoly völgyében, a Börzsöny lábánál fekszik Bencebaráti, Tésa és Perőcsény szomszédságában. A település népszerű kirándulócélpont, ennek ellenére a mai napig megőrizte jellegzetes falusi báját és hamisíthatatlan vendégszeretetét. A festői környezetben található kis falu családi-, baráti-, és osztálykirándulások, valamint gyermektáborok gyakori helyszíne, évente több ezer turista keresi fel kisvasútja miatt.
forrás: I Love Dunakanyar – Kemence
Az előző napi kiadós esőzések hatására a Kemence-patak megáradt, ami magával ragadó látványt nyújtott a fölé ívelő, hangulatos fahídról. Rövid pihenőt tartva a hídnál, mindössze 75 méterre onnan, a tábla jelezte a balra kanyarodó Z jelzésű utat.
A Csóványos a kiírás szerint 8 kilométerre feküdt innen, nagyjából 2 óra 50 perces idővel – amennyiben szigorúan tartanánk a tempót. Mivel azonban mi előszeretettel állunk meg fotózni, gyönyörködni és energiát gyűjteni, számunkra ez az adat jóval hosszabb menetidőt jelentett.
A bekötőút eleje a felgyülemlett esővíz miatt valóságos dagonyával indult, rendkívül sáros volt. Szerencsére a kezdeti, lassú haladást igénylő szakasz hamar elmúlt: a talaj kitisztult, kevésbé volt felázott, így lendületet vehettünk a felfelé vezető ösvényen.
A SAS-ÚTON ÁT
Az ösvény szívósan emelkedett felfelé. A párás levegő miatt gyorsan melegünk lett, így lazítanunk kellett az öltözetünkön, de a Godóvár aljáig kanyargó út látványa kárpótolt mindenért. Ezt a pontot a Fekete-völgy panziótól a ZN jelzésen is el lehet érni – onnan azonban fél kilométeren 110 méternyi szintkülönbséget kell leküzdeni, ami nem kevés. Éppen ezért választottuk kiindulópontnak a lankásabb és jobban járható Z jelzést.
Innentől kezdődik a méltán közkedvelt Sas-út, mely egy rendkívül meredek kaptatóval indított. A feljutást a kezdeti szakaszon a nyomvonalra dőlt fatörzsek is nehezítették.
Ám éppen ezért szeretjük annyira a Börzsönyt, minden nehézsége ellenére. A csodálatos, érintetlen természeti környezet, a látványos gerincek, a lenyűgöző panorámák és a folyamatosan változó kihívások teszik ezt a hegységet olyan hellyé, ahová újra és újra érdemes visszatérni.
Egy éles bal kanyart követően ismét meredek kaptató következett. A Godó-szikláig mindössze 350 méteren közel száz métert emelkedtünk.
Itt már a fokozottan védett természeti terület szívében jártunk, amire az út mellé állított táblák is felhívták a figyelmet, amelyek értelmében: a kijelölt ösvényt szigorúan tilos elhagyni, a gazdag élővilágot nem szabad zavarni!
Ahogy elértük a 600 méteres magasságot, a látvány egyszerűen elnémított bennünket. Azon a szakaszon haladtunk, amely leginkább tavasszal a leglátványosabb, egyszerűen felülmúlhatatlan pompával bír. Nincs is szükség szavakra, a táj maga is mesél, de hadd beszéljenek helyettünk a képek!
MIKLÓS-TETŐ
Annyira magával ragadott minket a táj szépsége, hogy figyelmen kívül hagytuk az időjárás hirtelen változását. Bár esős napot jósoltak, eddig szerencsésen megúsztuk szárazon.
A Miklós-tetőhöz érve a hirtelen támadt csend volt az, ami felkeltette a figyelmünket. A hátunk mögül először furcsa zaj szűrődött át a fák lombjai között, majd a szél élénkülni kezdett, és a völgy felől egyre erősebb, fenyegető zúgás kúszott fel. Egy pillanat alatt ráeszméltünk: a vihar utolért minket a hegyen!
Nem volt időnk habozni. A fenyegető morajlásra azonnal a hátizsákokba nyúltunk, kapkodva magunkra rántva az esővédőket. Tekintetünk közben már egy alkalmas búvóhelyet keresett, ahol biztonságban kivárhatjuk a ránk törő égi csapást. Rohanva húzódtunk be egy sűrű levelű bokor alá, amely némi védelmet ígért. Feszülten, némán vártuk, mi következik.
A nagy zaj ellenére meglepetés ért minket: nem az áztató eső zúdult le. Ehelyett apró, éles jégkristályok szűrődtek át a fák koronáin, a kis gömbök csak úgy doboltak a menedéket adó esőköpenyünkön. Megkönnyebbülten sóhajtottunk fel, hogy legalább a bőrig ázást elkerültük.
Az „égi játék” szerencsére rövid volt, csupán néhány percig tartott a pergő jégeső. Amint a hangorkán elcsendesedett, levetettük a vízhatlan réteget, és a tiszta, felfrissült levegőben folytattuk az utunkat.
Innen már csak pár lépés volt a Miklós-tető kilátópontja, ahonnan a Börzsöny egyik legszebb panorámája tárult a szemünk elé.
Egy 15–18 millió évvel ezelőtt beomlott és részben feltöltődött ősvulkánban voltunk, szemközt láthattuk a Jancsi-hegy, Holló-kő, Kövirózsás és a Vár-bérc vonulatait, amelyek a kaldera peremét jelölik ki. Hasonló élményben talán csak odaát a Holló-kő bércein volt részünk, amikor ebbe az irányba tekintettünk.
CSÓVÁNYOSI KILÁTÓ
Folytattuk utunkat a Bagoly-kút, Dosnya-nyereg és Magos-fa felé, miközben folyamatosan rácsodálkoztunk az előttünk elterülő tájra. Mivel a célunk ismét a Csóványos meghódítása volt, a Magosfa-válla jelzőtáblánál egyenesen haladtunk tovább. A Z jelzéshez itt csatlakozik a P, a KH és a PH jelzés is.
A csúcs, a Börzsöny legmagasabb pontja (938 m), már csak 1100 méternyire és 60 méteres enyhe emelkedőnyire volt tőlünk. Végül megérkeztünk! Szerencsére az időjárás is mellénk állt, így a Csóványosi kilátó 133 lépcsőfokának megmászása után zavartalanul készíthettünk felvételeket erről a fenséges vidékről.
A messzeségben azonban már sötét fellegek gyülekeztek, ezért nem időztünk túlzottan sokáig. Visszaindultunk a Magosfa-válla jelzőtáblához, de ezúttal a Nagy-Mána irányába fordultunk a P jelzésre. Az volt a tervünk, hogy a Kemencei-Nagy-völgyön át vezető úton jutunk majd vissza az autónkhoz, ezzel is zárva a körtúrát.
NAGY-MÁNA
Az időjárás még jobban romlásnak indult. Bár az ég korábban is borult volt, s csupán néhány napsugár hasított át a bodros felhőkön, most már a sötét szürkeség uralt mindent.
A Sasfészek-bércről meredeken ereszkedve szomorú látvány tárult elénk: rengeteg kidőlt és elpusztult fát láttunk. A hatalmas bükkök kaotikus halomban hevertek mindenütt, mint egy felborított makaó-torony – a pusztítást a főként 2014-ben bekövetkezett jégkár hagyta örökül.
Lépteinket felgyorsítottuk, az ösvény szinte száguldott lefelé a még mindig gyönyörű börzsönyi erdőben, de az ég egyre sötétebbé és vészjóslóbbá vált. Végül kiértünk a fák közül a Nagy-Mána területére, amely pompás sárga mezőként terült el előttünk.
Ekkor hatalmasat dörrent az ég, és visszanézve a csúcsok felé láttuk, ahogy a horizont elhomályosodik. A közelgő zivatar árnyékában akkor is megálltunk, hogy megörökítsük a drámai látványt – a táj ekkor festette fel utoljára a nap legszebb képét, amivel egyszerűen nem tudtunk betelni.
A szemerkélő eső azonnal cselekvésre késztetett bennünket: előkaptuk a köpenyeket, és gyorsan bevetődtünk az erdő sűrűjébe.
Az ösvény egyre meredekebbé és alattomos, csúszós-saras állagúvá változott. Hatalmas fák alatt ereszkedtünk lefelé, miközben a látótávolság rohamosan csökkent, ahogy rázendített a zápor. A nagy cseppekkel érkező csapadék szinte ostorozta a ruhánkat, az ázott talajról felszökkenő sár felcsapódott a lábunkra.
Rövid pihenőt tartottunk a Dr. Tóth Péter emlékhelynél, mert az eső alábbhagyott, de hamarosan újult erővel tért vissza. Késő délután volt és a nap már lenyugodni készült – éreztük, hogy minél előbb le kell érnünk a hegyről.
Az utolsó meredek ötven métert zuhogó esőben, guruló kavicsokon és felázott sáros talajon tettük meg, míg el nem értük a megáradt Rózsás-patakot, amelynek csobogó hangját már a távolból felismertük. A hömpölygő víz vadul kanyargott a szikladarabok és a magával sodort egyéb akadályok között. A kiépített köveken és fadarabokon csak rendkívül nehezen juthattunk át anélkül, hogy belegázoljunk az árba.
A sűrű, nedves mohával borított, síkos kövek próbára is tették az egyensúlyunkat és meg is történt az elkerülhetetlen: egy óvatlan pillanatban egyikünk lába megremegett és máris a térde bánta a pillanatnyi figyelmetlenséget.
Rövid, fájdalmas kényszerpihenő után összefogtunk, hogy közös erővel keljünk át a sebesen áramló patakon. A túlsó part elérése igazi megkönnyebbülést hozott.
VISSZA KEMENCÉRE
A megpróbáltatásoknak azonban korántsem volt vége.
Az átkelés után a P jelzés meredeken felkapaszkodott a partoldalba. Bár gyorsan ellenőriztük a térképet, semmi rosszat nem sejtettünk. Alig száz métert tettünk meg a szűk, csúszós csapáson, amikor az ösvény hirtelen egy áthatolhatatlan bokorban ért véget. A szakadó esőben nem akartunk nekiindulni a bozótosnak, így mérgelődve visszafordultunk.
Végül a nagygépek által kivájt, mocsaras földút szélén folytattuk az utunkat – bosszantó volt ilyen zsákutcába futni!
Szerencsére az eső csendesedni kezdett, és másfél kilométer után végre kijutottunk a Királyháza előtti betonútra. Ez a műút a Kemencei-Nagy-völgyön keresztül már egyenesen az az autónkhoz vezetett. Bár sajgó lábaink érezték az elmúlt kilométerek küzdelmeit, még hat kilométer várt ránk a lemenő nap fényében.
Ám a hegy így a végére két felejthetetlen jutalmat is adott vígasztalásul. Először is, megpillanthattuk a méltán híres, élénksárga foltos szalamandrát, e titokzatos erdőlakót. Majd, mintegy utolsó gesztusként, a fellegek közül kibújó nap drámai fényekkel festette át a tájat: sugarai gőzölögve szárították fel az aszfaltot, fenséges látvánnyal koronázva meg a túra lezárását.
Bár ez az utunk is tele volt kihívásokkal, a Börzsöny mégis mindig bebizonyítja, hogy az ország egyik legkülönlegesebb és legizgalmas hegysége.
A kellemetlenségek ugyanolyan részei az élménynek: ezek azok a pillanatok, amelyek miatt évek múlva is emlékezni fogunk a túrára.
Ha olyan útvonalat keresel, amely maximális erőfeszítésre sarkall, de cserébe az egyik legszebb hazai természeti csodákkal ajándékoz meg, akkor a Börzsöny és a Sas-út csak rád vár.
Készülj fel és vágj neki, de mindig tartsd tiszteletben a fokozottan védett tájat!